Zengőlak Vendégházak

3 hangulatos vendégház, festői környezetben, a Zengő lábánál, középkori zsákfaluban



Bemutatkozás:

A Vackorház, Zengőlak és Emmaház elnevezésű vendégházaink a Keleti-Mecsekben, a Zengő lábánál, nyugodt, festői környezetben fekvő, Hosszúhetényhez tartozó középkori zsákfaluban, Püspökszentlászlón találhatók.

Mindhárom ház a XVIII. század második felében épült, természetesen azóta többször megújultak. A korhűen felújított vendégházak teljes komfortfokozatúak, teljesen berendezettek és felszereltek. Mindhárom vendégház egész évben kedves vendégeink rendelkezésre áll. Nagyon kemény tél esetén az Emmaház nyitvatartása bizonytalanná válhat.

VENDÉGHÁZAK:

1. A VACKOR vendégház (270 m2) a legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtja, nagyobb csoportok, vagy több kisebb család számára egyaránt alkalmas. Eredeti, XVIII. század utolsó évtizedeiben épült lakóépületet, istálló-pajta épületet és mai hozzáépített épületrészeket foglal magában. Az U-alakú épületben négy, saját fürdőszobával és diszkrét bejárással rendelkező hálószoba található. Az eredeti bejárat a 230 éves lakóház közepén a konyha-étkező helyiségbe vezet, ahol komplett, minden igényt kielégítő konyha és 18 fő ellátására alkalmas felszerelés található. Innen balra nyílik a Zengőre közvetlen kilátással bíró utcai szoba, ahol 3 állandó ágy és 2 pótágy és saját nagy fürdőszoba van. A konyhából jobbra nyíló cserépkályhás lakóegységben két, franciaágyként felállított ágy és egy pótágy található a saját fürdőszoba mellett. A régi lakóházban lévő harmadik lakóegység - családi foglalás esetén - innen, vagy a "Zengő-látó" nappaliból egyaránt megközelíthető. A negyedik - a többitől jól elkülönülő - lakóegység az U-alakú épület jobb oldalán, az új építésű rész emeleti szobája, és a hozzá tartozó fürdőszoba. Itt három állandó ágy található, de plusz még egy ágy kényelmesen elhelyezhető igény szerint.

A lakó- és konyha-étkező helyiségeken kívül a Vackorházban két nagy nappali szoba, borospince, pihenő-pajta, istálló-műhely, padlás-galéria és egy - akár 40-50 főt is befogadni képes - panoráma tetőterasz van. A ház így - a pihenés mellett -, alkalmas kisebb rendezvények, tréningek, tanfolyamok megtartására is. Az istálló-műhelyben aktív foglalkozások tarthatók, az elkészült alkotások a padlás-galérián kiállíthatók, és a sétáló vendégek részére bemutathatók anélkül, hogy a ház többi része zavart szenvedne.

2. A ZENGŐLAK (100 m2) nagy füves kertjével és játszóterével a gyermekes családok és a kutyák kedvence. A ház Püspökszentlászlóra jellemző védett építészeti kialakítással került felújításra. A Zengőlakban villany, vezetékes ivóvíz és palackos gáz van. Az épületben két lakószoba, egy légterű étkező - konyha - előtér - közlekedő és két, WC-vel rendelkező, fürdőszoba van. Az utcai szobában 3 ágy és egy kinyitható pótágy, a hátsó szobában szintén 3 ágy és egy pótágy található. Tornác, valamint utcáról nyíló pince (belső része földpince) egészíti ki a házat. Az épület kő alapon áll, fala vályog és tégla. A régi típusú ablakok hőszigetelő üveggel vannak ellátva, legtöbbjénél kívül zsalugáter található.

3. Az EMMAHÁZ (60 m2) egy igazi kis parasztház egy család, vagy max. 6 fős csoport részére. A ház 2009 őszén teljes külső és belső felújításban részesült. Az házban villany, vezetékes hideg-meleg víz ellátás van. Az épületben két lakószoba (utcai = nappali és hátsó = háló), étkező - előtér, konyha, és WC-vel rendelkező fürdőszoba van. A nappaliban egy nagy kihúzható heverő és két szép régi ágy, a hálóban kétszemélyes kihúzható heverő és egy egyszemélyes ágy nyújt éjszakai pihenést. Tornác, hintaágy és kőből készült grillterasz egészíti ki a ház berendezését. Az étkezőben fatüzelésű kemence, a hálószobában szép cserépkályha ad meleget a hűvös napokon. A grillterasz fölötti domboldal bejárása már maga egy kisebb túra. Felkapaszkodva szép kilátás nyílik a Zengőre. Fent a padon ücsörögve telefon térerő is van.


PROGRAMLEHETŐSÉGEK:

Látnivalók Püspökszentlászlón: Püspöki Kastély és Kápolna, Régi temető, Arborétum, László-napi búcsú

Kirándulási lehetőségek a Zengőlakból kilépve:
- Erdő, patak, csend... A Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet 1977-ben jött létre a Mecsek legérintetlenebb, keleti részén. Páratlan szépségű völgyei, forrásai természeti és kulturális látnivalói maradandó élményt nyújtanak az ideérkező túrázónak.
- A Zengő (682 m) meghódítása: A Mecsek (és a Dél-Dunántúl) legmagasabb csúcsa, kilátó, XIII. századi vár falmaradványai. Püspökszentlászlóról sárga sáv turistajelzésen, Hosszúhetényről a sárga háromszög turistajelzésen érhetjük el.
- Pusztabánya, restaurált üveghuta: a kék háromszög turistajelzésen érhető el.
- Hosszúhetényi séták, üvegmúzeum, borbélymúzeum

Szervezhető programok:
- Pincelátogatás, borkóstolás, bográcsozás
- Sétakocsikázás, hintózás, télen lovas-szánozás
- Lovaglás
- Erdei gyalogos és kerékpár túrák a Helian Utazási Iroda szervezésében

Szeretettel várjuk jelentkezését és reméljük hamarosan Önt is megelégedett vendégeink között tudhatjuk.




vissza a kereséshez >>





A képek rákattintással kinagyíthatók

Elérhetőségek:

Cím:

7694 Hosszúhetény, Püspökszentlászló 15., 22. 26.  
térkép »

Telefonszám:

+36 30 183 34 72, +36 20 519 27 47

Fax szám:

E-mail cím:

zengolak@zengolak.hu

Weboldal(ak):